2013. november 29., péntek

Lili duma

Tubicám , jaj de szeretlek.

Tubicám, így mondja nekem tegnap.  De hogy honnan hall ilyeneket?? Mindenesetre az estémet jól feldobta vele. :-))

2013. november 28., csütörtök

Az őszi trauma

után ismét itt vagyok.
Sajnos egy szomorú haláleset történt a családban(a kedvenc apósom tragikus hirtelenséggel elment szeptember elején),  miután csak a túlélésre játszottunk. Blogolni sem volt kedvem. Nem is nagyon készülgettek kreatív dolgok.

Lili egész napos ovis lett. Élvezi nagyon a társaságot.

Én meg a gyes lejártát követően munkanélküli lettem (de fura szó, mert munkám az volt bőven, csak nem pénz járt érte ellenszolgáltatásként). Majd munkát kereső, majd még később találó, és hétfő óta dolgozó (igaz még próbaidős, nehogy elkiabáljam, kop-kop-kop) :-)
Szóval volt minden ezen az őszön, főleg lelki mély és magas repülések. (azért voltak pozitív dolgok is: esküvő, gyermekáldás a bővebb családban, és sokat sütött a nap)

De  egy-két dolgot azért készítettem, majd jövök is velük. De mostanában inkább csak olvaslak titeket. :-)


2013. augusztus 25., vasárnap

Házi delikát készítése

Neten olvastam valahol, (lehet  a nosalty-n) hasonló receptet.

Házi delikát készítése:

-fél kg sárgarépa
- fél kg egyéb zöldségek a tetszőleges arányban: zeller, karalábé, petrezselyem, vöröshagyma, paprika, karfiol
- zöld levelek. nekem most zeller és petrezselyem került bele, de lehet majorannát , lestyánt ..., egyebeket is belerakni. Ami csak van.
-negyed kg só.
A zöldségeket aprítani, reszelni vagy darálni, majd összekeverni a sóval, kis üvegcsékbe rakni.A kamra polcon egy évig simán tárolható. Felbontás után azért hűtőbe rakható.

Én már teszteltem ezt  receptet. Még tavaly ilyenkor készítettem ilyen házi delikátot, nagyon kapós, hamar elfogy, és tényleg nem romlik meg. Nem is tudom miért muszáj a boltit megturbózni na -glutamáttal. :-)) (na jó tudom).
Azt is kipróbáltam mi lesz vele  ha hűtőben hagyom egy pici adagot kis üvegben lezárva, de állandón kinyitogatva. Egy év után se romlik meg, az íze olyan mintha tegnap raktam volna el.

Bár esélye sincs megromlani, nálunk úgy 1 bébi kajás üveggel egy-max két hét alatt el fogyik. Érdekes amúgy, a bolti delikátot nem használtam ilyen sűrűn.  Visszatartott   károssága, na meg az ára.

Receptötlet: príma kis levest lehet főzni vele, belőle, ha egy liter zubogva fővő vízbe egy evőkanál delikátot teszünk, majd egy kis maroknyi csigatésztát. Kb 15 perc alatt kész is van, és sokkal ízletesebb mint a bolti kocka ízesítő.




2013. augusztus 19., hétfő

Folyékony szappan házilag

Olvastam már több helyen is, hogyan kell házilag már kész szappan darab felhasználásával készíteni kézmosó szappant. Itt jó kis leírást találhattok róla.
Ma reggel gondoltam ki is próbálok egy plusz adalékoktól mentes gyors és egyszerű elkészítési módot.

Forraltam 3 dl vizet. Mikor felforrt, elzártam a gázt, és belereszeltem egy natúr baba szappan harmadát.  Kavargattam-kavargattam, míg el nem olvadt  szappan. Hagytam az edényben kihűlni. Olyan jó kis zselés állaga lett. A szappan adagolóba tettem a felét, fel hígítottam vízzel és voila , lehet is használni. Jobb az állaga, mint a boltinak.
Negyed szappanból lett  1 liter folyékony szappan. A baba szappant olyan 150 Ft-ért vettem, tehát 50 forintból lett kb 400 -500 forintnyi kézmosó szappanom.
Bio, kézkímélő szappanból is el lehet készíteni, akkor még jobb az ár-érték arány.

Teljesen baba szappan illata van. Lehet bele tenni glicerint ( gyógyszertárban kapható) az állag javítás miatt. Vagy szódabikarbónát , hogy jobban besűrűsödjön. Illóolajokat a jobb illatáért. Meg paraffint a krémességért, e-vitamint kézápolásért.
De én most csak vizet tettem bele.
Kipancsolni ez is szuper, sőt jobb is. Lili már egyedül mos kezet, és szeret is pancsolni. Gondolhatjátok mekkora ipari mennyiségben fogyik nálunk a folyékony szappan . Ezzel a módszerrel tizedannyiba kerül , és még jobb is ez a szappan, mint pl a kapható legolcsóbb t-cos, vagy 100-as márka.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti vajon kipróbáljátok? És ha igen, nálatok, hogyan vált be?

2013. augusztus 11., vasárnap

Refashion: pólóból akármi tartó

 Egyszerű, de gyors művelet: Lili kinőtt pólójának (mely jelentős érzelmi többlettel bír) az alját, az ujját bevarrtam, kapott egy kis virág hímzést, egy kis vállfát , és mehet a pelenkázó oldalára valami tartónak.Így még sokáig szem előtt lehet.

Mehetne, ha valaki nem nyúlta volna le, és cipelné az egész házon végig, mint valami trófeát. :-))))




2013. augusztus 10., szombat

A Panda, családunk újabb tagja készen van

készen van. (a kezem csak a méretábrázolás miatt feledtem a képen)

fázisfotók





2013. augusztus 8., csütörtök

2013. augusztus 6., kedd

Kínai puffancs

Ettem már többször  kedvenc kínai büfémben helyes kis zöldséges puffancsokat. Különleges ízvilággal, sok zöldséggel tojással-zsemlemorzsával.
Én is szoktam puffancsot készíteni, de csak ha marad ki massza a rántott hús vagy tök után.

Ne de most gondoltam egyet és megpróbáltam rekonstruálni a kínai ízvilágot.
Az alap 4 tojás felverve , sózva, borsozva, majoranna, petrezselyem levél szórva bele. Ízlés szerinti répa, karalábé, pattiszon párolva-kockázva,  kis sötétbarna szójaszósz, és édes chili szósz belekeverve. jó adag lenmaggal megszórva. (nekem megborult a zacskó rendesen, de én imádom a lenmagot), (szezámmagot is lehet használni).
Forró bő olajban gyorsan kisütni. Édes chili szószos joghurtos mártogatóssal fogyasztva isteni.


a massza

kisütve nem csak látványos, hanem finom is.

a joghurtos chilis mártogatós


(nekem még jobban is ízlett mint a büfés változat.)

2013. augusztus 4., vasárnap

refashion: topból kisruha

adott egy örökölt top 4 éves méretében.

fehér anyagból másfélszeres szélességben egy szoknya toldást varrtam a top szegélyéhez.

íme: egy kész kisruha. Kánikula idejére kitűnő szolgálatot tesz.


Gyors, egyszerű. Nem használt ruhanemű felhasználása, és anyagfalás. Ráadáskénét Lili is örül.

2013. augusztus 2., péntek

Piros póló még

A már ( http://vicakreativdolgai.blogspot.hu/2013/07/refashion-polobol-kisszoknya.html)mutatott piros pólónak van ám ujja is. Jó nagy. Pont megfelelő egy játék babának.
Ki és szétvágtam a póló egyik ujját, majd összevarrtam , az alját lecikk-cakkoltam. A másik ujja szegett széléből készítettem el  kisruha pántjait.
Tökéletesen feszít a zsuzsibabán. (Lili nevezte el), és még picilány ujjak is könnyen tudják fel le öltöztetni.


Elég kisméretű a baba és a ruha is.

2013. július 29., hétfő

Mini szoknyák

Még egy kis szoknya készült a keresztlányomnak. , ez is  horgolt virág díszítéssel.
Olyan 82-es méretben készültek, szóval tényleg minik. :)


(a gumírozás itt a képen még nincs eltisztázva, mert még csak ezután lett próbálva, így ott lifeg még a kalapgumi)

2013. július 27., szombat

Nadrág varrás

Most is körül rajzoltam az utánozni vágyott nadrágot, bár most nem bontottam szét hozzá.

Ez mos rövidnadrágos széria, oldalzsebbel a keresztfiamnak.



Nem tökéletes a kivitelezés (vastag lett a derékövrész, valahogy kívülre került a gumizáshoz szükséges lyuk), de a kissrác nagyon örült neki. Így én se foglalkozok a hibáival.

Majd a következő jobban sikerül. :-)  (remélem)

2013. július 25., csütörtök

Nadrág varrás


Kivételesen nem Lilinek varrtam, hanem magamnak. Bár ezek se most készültek. Csak valahogy most jutott eszembe feltenni.

Mivel magamtól tanultam varrni, a szabásminta készítés nehezen megy. Mondhatni nem is nagyon tudok olvasni szabásmintát.
Ezért az egyszerűbb végénél fogtam meg a dolgot. Leterítek valami ruhát , körberajzolom, és kész. Na így főleg gyerekruhát varrtam, meg szoknyát régebben magamnak (na ezt is vagy kb 10 éve, pedig nagy szoknyás vagyok). Pedig saját részre régen ácsingózok már saját kézzel varrt farmer nadrágra. De eddig gyáva voltam belevágni. Szó szerint is, nemcsak képletesen.
De mikor tavaly  férjem meglepett egy vékony farmer anyaggal, ami tökéletes nadrágnak, muszáj volt belekezdeni.

Kerestem szabásmintákat, de miután nagy neki keseredve megállapítottam, hogy ez továbbra sem megy, mérgembe elővettem egy ócska nadrágom. Gumis derekú, zipzár nincs benne, 2 darabból áll, plusz a zsebek.
Szétbontottam, ráfektettem, körberajzoltam, körbevágtam, körbevarrtam, be gumiztam. Nemcsak a derekát, hanem a szárát is. Tökéletes gatyó lett.
Imádom. :-)))

Bár ezt csak itthonra hordom.

Elmenős gatyóknak továbbra is a zippzáros fazonokat kultiválom. De azt megállapítottam, hogy nem csak én, de a varrógépem se tudna egy olyan zippzáros megoldást megvarrni. Így csak itthonra gyártok magamnak ilyen gatyókat.






A zsebeket csipke szalaggal és cikk-cakk varrással egyediesítettem.

2013. július 23., kedd

Horgolt virág


mint díszítő elem nagyon bevált. Főleg Lilinek tetszik . Minden ruhájára kérne belőle.

Még jó, hogy lányos anyuka vagyok. :-)))))


2013. július 21., vasárnap

Fagyöngyből

kis karkötő és kis nyaklánc készült 2 évesnek. Persze ez is gumis cérnával.






(Ezek a színes gyöngyök olyan aranyosak,  akár még magamnak is el tudnék képzelni valamit belőle. Kár , hogy olyan gyerekes méretű-fazonú)

2013. július 19., péntek

Refashion: pólóból kisszoknya


Végy egy kinyúlt turis pólót:

 Vágd el hónalj alatt:
 Pofásítsd egy kicsit, meg még egy kicsit. Tényleg jó elnyűtt cucc ez. :-)
 Miután sikerül egyforma méreteket alkotni mindkét anyagvégen varrd össze, gumírozd be a derekát, cikk-cakkold az alját, hogy igazán csajossá legyen. Majd befejezésül koronázd meg egy saját kezűleg horgolt virággal. És seperd be a köszönömöt. :-))


2013. július 1., hétfő

Horgolt virágos fülbevaló


Ebbe a csillogó fekete fonalba  szabályosan beleszerettem, gyorsan készült is egy fülbevaló belőle. (itt is próbálkozott Lili, de nem tágítottam).

2013. június 30., vasárnap

Horgolás

Többek között azért is nem haladok a babával, mert szeretném elmélyíteni a horgoló tudományom.Ugyanis beleszerettem a horgolt virág és pillangó mintákba.Na de oda egy kicsit bonyolultabb tudás kell, mint amivel én rendelkezem.
 A láncszem már megy.
Ezzel az egy alappálcával(vagy mivel) már készítettem régebben egész sálakat (jó lett), de a virág nem nagyon akar összejönni. Egyedül, autodidakta módon nem  és  nem megy a minta olvasás.
De nagyon nem keseredek , akkor találok ki magamnak saját mintát. Igaz ezek nem olyan bonyolult kis virágok, de Lilinek tetszik, mert mindet magának akarja.
:-)
Ha már meglátja a horgolótűt a kezemben , már egyből monda : nekem lesz? Kérek virágot még.
És velük is alszik. :-)




2013. június 29., szombat

Babavarrásra adtam a fejem,

 de elég lassan haladok vele.
Pedig két hét múlva ajándékoznom kell. Úgyhogy bele kell húznom.


Refashion: atlétából párnahuzat

És még egy párna.
Lilinek készült a pillangós párna cseréjének. Szintén turis atléta, az előzőek mintájára varrva. Gyors munka, de a kiscsaj nagyon örült neki.